Július 19. és 21. között a Magyar Pálos Rend és a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház meghívására Budapestre látogatott Dániel kopt püspök és kíséretében Sawiris atya.
Dániel püspök a Kopt Ortodox Egyházban a szerzetesi élet referense; Sawiris atyát nemrégen az ortodox koptok pátriárkájának tisztségére, „kopt pápának” is jelölték.
A baráti látogatás a magyar főváros megismerésével, a Hősök terén kezdődött. A Szent István-bazilikát Kovács Gergely posztulátor mutatta be; külön szó esett az oltárokról és a Szent Jobbról. Budapest panorámája nagy tetszést aratott, amelyet a bazilika kupolájáról csodálhattak meg az egyiptomi vendégek, akik az ebéd után a magyar pálosok működéséről, Remete Szent Pál magyarországi tiszteletéről hallottak az Egyetemi templomban. Élénk figyelmet kapott Remete Szent Pál oltára, melynek oltárképe előtt Szent Antal és Szent Pál találkozását ábrázolta a jelenetet megfaragó szobrász szerzetes. A Pálos Könyvtárat Diós István mutatta be; különleges érdeklődést keltett az a többnyelvű Szentírás, amely többek között arab fordítást is tartalmazott.
Rövid autóút következett ezután a Citadelláig a Gellért-hegyen, majd a vendégek megtekintették a Sziklatemplomot, ahol ismerősként üdvözölhették a néhány héttel korábban Egyiptomban és Remete Szent Pál kolostorában is járt zarándokokat és megismerkedtek a Sziklatemplom segítőivel.
Közülük Rusz Ágnes így emlékszik vissza: Dániel kopt püspök „megjelenésével feltétlen tiszteletet sugárzott, ugyanakkor nyitottságot és érdeklődést mutatott az emberek és a környezet iránt. Megrendített a találkozás, mert olyan helyről érkezett, ahol a keresztények életveszélyben gyakorolhatják hitüket, és a mártírhalál napjainkban is gyakori. Számomra személy szerint is fontos, hogy Remete Szent Pál kolostorában él, aki Magyarország és a pálos rend védőszentje is. Soha nem fogom elfelejteni, hogy feszületét fejemhez érintve megáldott.”
A vendégek megnézték a kopt vonatkozásokkal rendelkező szentségi kápolnát, és értesültek Remete Szent Pál ereklyéinek magyar, katolikus pálos hagyományáról.
Péntek reggel az ortodox kopt közösség jelenlétében mutatott be szentmisét Dániel püspök, Sawiris atya, valamint János püspök, aki több környező állam mellett Magyarországon is a Kopt Ortodox Egyház püspöke. Ezután látogatást tettek a vendégek a Parlamentben, majd a Mátyás-templomban. Késő délután, illetve este a hazai kopt ortodox közösséggel folytatott beszélgetést a püspök.
A delegáció július 21-én, szombaton reggel utazott el hazánkból. Látogatásuk különleges nemcsak a hazai pálosok, de a rend történetében is. S alighanem a mostani világhelyzetben is különleges jel szerepe van a keleti keresztényekkel való kapcsolatfelvételnek, illetőleg a kapcsolatok megerősítésének.
Ez a találkozó újra megvilágíthatta számunkra, európai, nyugati emberek számára, hogy a koptok kultúrájukban, történelmükben, kereszténységükben folytonosan élik meg az emberi lét mélységeit és magasságait, nyomorúságait és az Istennel való dicsőséget. Abban a meglehetősen szélsőséges helyzetben, mindennapi életükben, amiben Krisztussal találkoznak, valamennyi ember és keresztény számára példát mutatnak és valamennyiünket megerősíthetnek.
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír